Máximo Napa Castro, a 61 éves perui halász, december 7-én indult halászatra Marcona partjairól. Tíz nappal később erős viharba került, amely hajóját eltérítette eredeti útvonaláról. Az előre tervezett kéthetes út során vitt élelmiszerkészlete hamarosan elfogyott, így kénytelen volt alternatív forrásokból táplálkozni.
„Esővizet gyűjtöttem össze a hajón” – mondta Castro a helyi médiának adott interjújában. Táplálékát rovarok, madarak és teknősök jelentették. Az utolsó 15 napban már nem volt mit ennie, és rendkívül legyengült állapotba került.
Miközben a tengeren hánykolódott, Castro gondolatai családja körül forogtak. „Nem akartam meghalni az édesanyám miatt. Van egy néhány hónapos unokám is. Minden nap rájuk gondoltam” – nyilatkozta.
Családja eközben kétségbeesetten kereste őt. Édesanyja, Elena Castro így emlékezett vissza: „Azt mondtam az Úrnak, akár élve, akár holtan, csak hozd vissza hozzám, hogy legalább láthassam.” Lányai azonban sosem vesztették el a reményt.
Március 11-én egy ecuadori halászati járőrhajó 680 mérföldre az ecuadori partoktól talált rá Castro hajójára. Ekkor már súlyosan dehidratált és kritikus állapotban volt. Azonnal kórházba szállították Paitába, ahol orvosi ellátásban részesült.
Március 15-én Castro megérkezett a Jorge Chávez Nemzetközi Repülőtérre, ahol könnyek között találkozott újra családjával. Lánya, Inés Napa Torres a Facebookon mondott köszönetet az ecuadori testvéreknek édesapja megmentéséért.
Felépülése után Castro alig várja, hogy visszatérjen mindennapi életéhez és élvezze az otthoni főtt ételeket családja körében. „Ma rizst ettem csirkével és babbal. Öt tányérral is meg tudtam volna enni, de nem bírtam, így csak egyet ettem. A gyomromnak még hozzá kell szoknia” – mondta.
Ez a történet emlékeztet minket az emberi kitartás és a család iránti szeretet erejére, amely még a legnehezebb időkben is képes életben tartani a reményt.
Forrásunk volt